Szombathely 2022-ben is csatlakozik Szent Patrik ünnepe alkalmából az Ír Köztársaság nemzetközi kampányához azzal, hogy a szombathelyi Városháza március 17-én este 6 órától néhány órára zöld kivilágítást kap.
SZOMBATHELY – Írország 2022-ben immár tizenharmadik alkalommal ünnepli nemzeti napját a
„Globális zöldítés” akciójával. Március 17-én, Írország nemzeti ünnepén világszerte
mintegy háromszáz épületet világítanak meg zöld színnel. A többi között olyan
épületek, építmények, szobrok „zöldültek” ezen a napon, mint Sydneyben az
operaház, Rio de Janeiróban a Krisztus-szobor, Rómában a Colosseum, Kínában a
nagy fal egy része, valamint a párizsi Sacré coeur.
A helyszínek zöld fénnyel történt díszkivilágítása nemcsak Írország és a nemzetközi
partnerei közötti együttműködést és fejlett kapcsolatokat segíti elő, de maguk a
kivilágított épületek is a nemzetközi figyelem középpontjába kerültek.
Magyarországon elsőként 2017-ben a Lánchidat világították meg zöld fénnyel, 2018-
ban Budapesten a Művészetek Palotája kapcsolódott be a globális rendezvénybe.
Írország és Szombathely kapcsolata amúgy is szoros azóta, hogy 1994-ben civil
kezdeményezésre első alkalommal tartottak Bloomsdayt Szombathelyen. James
Joyce Ulysses című világirodalmi remeke minden év június 16-án összehozza a
szombathelyieket és íreket, így erősebbé válhat a megyeszékhely és Írország közötti
jó kapcsolat, illetve az esemény hagyományait nemzetközi szinten is tovább építheti
Szombathely városa.