Kilencedik alkalommal kerül sor a Vas vármegyei tűzoltók találkozójára, amelynek
helyszínéül idén a sárvári Nádasdy-vár és annak várparkja szolgál május 25-én.
Minden évben várva várt program, hogy a Vas vármegyei hivatásos, önkormányzati és
önkéntes tűzoltóinak felvonulásától és szirénájának hangjától hol és mikor is lesz hangos a
környék. 2024. évben csaknem ötszáz tűzoltó több mint hatvan tűzoltószervezettől, a Sárvár
központjában lévő történelmi nevezetesség, a Nádasdy-vár parkjában gyülekezik május utolsó
szombatján. Akik kilátogatnak a gyermeknaphoz közeli rendezvényre, most sem fognak
csalódni. A rendezvény a gépjárművek felsorakozását követően 08.45 órakor a Sárvári
Koncertfúvószenekar térzenéjével veszi kezdetét, majd ezt egy ünnepélyes megnyitó követi
09.00 órakor, amelyre a találkozó összes résztvevője felsorakozik. A megnyitó keretében a
vármegyei tűzoltók jelképes összetartozásaképp egy kopjafát lepleznek le, amelyet a
történelmi egyházak képviselői a helyszínen megáldanak, felszentelnek. A megnyitót
követően bízunk benne, hogy benépesül a vár környezete és a megannyi program is
hozzájárul ahhoz, hogy gyermekek és felnőttek egyaránt élményekkel távozzanak a
rendezvény helyszínéről. A programok között szerepel többek között a szombathelyi MAN
tűzoltó, valamint a Volkswagen Amarok drónszállító gépjárművek bemutatása, a Területi
Tűzmegelőzési Bizottság sátrának kitelepülése, de tipikus tűzoltós programok is lesznek. Így
lehetőség nyílik tálcatűz oltásra, kötéltechnikai bemutatót tartanak a celldömölki tűzoltók,
propán-bután gázpalack tüzének oltását is megcsodálhatják a nézelődők. Ami idén sem
maradhat el, az a kistűzoltók próbatétele. A bátor és elszánt gyermekek, ugyanis egy
akadálypályát teljesítve szerezhetik meg kistűzoltó igazolványukat, majd egy fogadalomtételt
követően ők is igazi kis tűzoltókká válhatnak. A programelem 10.30 órakor kezdődik. A
találkozót minden évben a tűzoltó gépjárművek együttes elvonulása zárja, amelyre 13.30
órakor kerül sor.
Aki szeretne egy mozgalmas, élménydús program részese lenni, az 2024. május 25-én,
szombaton látogasson ki a sárvári Nádasdy-várhoz, hogy részese lehessen a IX. Vas
Vármegyei Tűzoltó Találkozó minden mozzanatának.