Négy bemutatóval tervez a Mesebolt Bábszínház

SZOMBATHELY – A bábszínház keddi tájékoztatása szerint az intézményben most induló 2022/23-as évadban a Kőszegi Várszínházzal közösen mutatják be Jill Tomlinson A cica, aki haza akart menni című meséjét, amelyet négyéves kortól ajánlanak. A Veres András rendezésében készülő előadás premierjét május 15-én tartják.
    Június 24-én az Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete és a Mesebolt Bábszínház közös produkciójaként mutatják be Timo Parvela Miú és Vau című játékát.     Október 16-tól új szereposztással és megújult díszletekkel láthatja a közönség Michel Ocelot Kirikou és a boszorkány című darabját, amelyért 2017-ben a legjobb magyar nyelvű gyermekszínházi előadásnak járó Üveghegy-díjjal ismerték el a társulat munkáját. Szintén felújítva kerül színre előre láthatólag még ebben az évben a Grimm testvérek meséje nyomán, Veres András átiratában és rendezésében készült Holle anyó is.
    Jövőre, 2023. január 29-én lesz a bemutatója a Kisgömböc című mesének, amelyet Veres András írt bábszínpadra és ő is rendezett. A tervek szerint május 7-én lesz a premierje Galuska László Pál A tó titka című mesejátékának, amelyet Kovács Géza rendezésében láthat a közönség.
    Mint a közleményben felidézték, az elmúlt két évben a koronavírus-járvány sokszor meghiúsította az előadásokat, lehetetlenné tette a személyes találkozást, de új lehetőségeket is teremtett. A Mesebolt Bábszínház nyilvános Facebook-csoportot hozott létre, amelyen keresztül aktualitásokat és kulisszatitkokat kínál az előadásokkal, mesékkel, szerzőkkel kapcsolatban, valamint több, gyermekeknek szóló novella- és rajzpályázatot is meghirdetett.