Miért is áll a hivatali építkezés?

Márfi Ernőné Kiss Anita a háttérben a félbemaradt épülettel.
Fotó: Unger Tamás / Vas Népe

 
Öt önkormányzatnál is áll a munka mivel csődbement a kivitelező cég. Hogyan tovább?

2018.Február 7.-én letettük a leendő községháza épületének alapkövét. Elindultak településünkön a munkálatok, de sajnos Szeptemberbe leálltak. Akkor megírtuk, az új polgármesteri hivatal és közösségi ház megépítése 100 millió forintba kerül, kétharmad részét az állam, egyharmad részét pedig az önkormányzat állja, a beruházás pedig akár fél év alatt el is készülhet. A hivatal 2017.december 21.-én megtartott testületi gyűlésén döntött úgy a hivatal vezetése és a képviselők,hogy közbeszerzést írnak ki a hivatal felépíésére. A Vasi Energetikai KFT nyerte a közbeszerzést, csak a cég ellen a hivatal építése közben 2018.Május 23.án végrehajtás indult, majd június 19.-én felszámolási kérelmet indítottak. A NAV Vas Megyei Adó- és Vámigazgatóságának hátralékkezelési osztálya 2018. December 4.-én elrendelte a cég felszámolását, így a cég jelenleg is felszámolás alatt áll. Ez a magyarázat,hogy nem épül a leendő hivatalunk.

Levegőben a pénz

Hamarosan új közbeszerzést ír ki az önkormányzat, de az átutalt pénznek a sorsa bizonytalan. A polgármester asszony saját szemével győződött meg a referencia munkárol amit a Herman Ottó iskolában végeztek, itt még nem utalt semmi arra,hogy késöbbiekben gond lehet. Az épület jelenlegi állapot a szerint a szerkezete készen van, már csak tetőcserép,szigetelési munkák és belső munkák lennének hátar. A követelésük az el nem végzett munkra és a előlegre vonatkozna,hogy visszakapják azt a pénzt. Az építkezés finanszírozásának módját pedig attól teszik függővé, hogy a felszámoló mennyit tud megtéríteni a követelésükből.

Alapkő letétel 2018 Február Fotó: Prím M.

A hivatal a vis maior alapra számít,mivel önhibánkon kívül kerültünk ebbe a helyzetbe és még öt Vas Megyei önkormányzat. Hogy melyek ezek az önkormányzatok, pontosan nem tudjuk, de a cég – a Közbeszerzési Hatóság-portál adatai szerint – az utóbbi években meglehetősen aktív volt a megyében, és sorra nyerte el a különböző felújítási munkákat. Pillanatnyilag több tízmilliós lehet az érintett önkormányzatok követelése, hogy az abbamaradt beruházásokról és az el nem végzett munkákról ne is beszéljünk.

Ma még nem tudjuk, mi lesz az ügy végkimenetele, pontosan mennyi és milyen volumenű építkezés maradt félbe, ahogyan az is bizonytalan, hogy az érintettek kára valaha is megtérül-e.

Vélemény, hozzászólás?