2024 július 16, kedd
23.9 C
Szombathely

Leállt a fűtés Szombathelyen, folyamatosan nő a lakosság aggodalma

Nem kis riadalmat okozott vasárnap hajnalban, amikor Szombathelyen az egyik lakótelep több házában is leállt a fűtés. 

SZOMBATHELY – A lakók a csövekből hangos csattogást hallottak, majd a víz bugyogását és ezután nem sokkal kihűltek a radiátorok. A távhőszolgáltató szakemberei dolgoznak a hiba elhárításán. 

Kora reggel állt le a fűtés Szombathely oladi városrészében, ahol a radiátorok pillanatok alatt kihűltek. A javításon kora reggel óta dolgoznak a távhőszolgáltató szakemberei. Több száz lakás maradt egyik pillanatról a másikra fűtés nélkül, ráadásul a hajnali hőmérséklet odakint -5 fok alatt volt. A lakók furcsa zajokra ébredtek. 

„Reggel kezdődött öt óra körül, arra ébredtem, a radiátorokban nagyon csurgott a víz és utána már nem volt fűtés, amikor felkeltünk hamarosan” – számolt be egy lakos, Vargáné Németh Helga.

Volt ahol délben már csak 15 fok volt a lakásban. A szolgáltató illetékesét nem értük el, így nem tudtuk meg, hogy a munkálatokkal mikorra végeznek. Délelőtt a lakások egy részében már sikerült helyreállítani a fűtést, de még sok család várta a meleget.

„Beteg vagyok, nem érzem jól magam, nem szeretnék megfázni, meg hát kisgyermekes családok is laknak itt a földszinten, azoknak sem mindegy gondolom, hogy fürdetik a gyerekeket a hideg lakásban” – mondta Molnár Istvánné.

„A fiam érdeklődött, de nem tudott semmit sem mondani, de nem tudott mit mondani, csak annyit, hogy valahol már langyosak a radiátorok, de nálunk nem” – tette hozzá Román Erzsébet.

Délután négy órakor a Kodály Zoltán és a Nagy László utcában lakók továbbra is arra panaszkodtak, hogy náluk még mindig hidegek a radiátorok.

Hot this week

A Szombathelyi Dobó SE atlétái az elmúlt 40 évben még nem maradtak le olimpiáról

2024-ben Párizs ad otthon a Nyári Olimpiai Játékoknak, és...

Kezdődik a Kékszalag Fesztivál, a nyár legszínesebb hete a Balatonnál

A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is a júliusi holdtöltéhez legközelebb eső hétvégén rendezik Európa legnagyobb tókerülő viadalát, az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat. A több mint 500 vitorlásból álló mezőny július 18-án csütörtökön reggel rajtol Balatonfüredről, de nem csak a verseny ideje alatt, hanem már július 13-tól, kilenc napon át színes programforgatag várja az érdeklődőket.

Kiüríti a korszerűtlen győri börtönt a büntetés-végrehajtás

Makula György ezredes, a kommunikációs főosztály vezetője emlékeztetett arra:...

Szombaton vágányzár lesz Szombathely és Szentgotthárd között

A Szombathely – Szentgotthárd vasútvonalon végzett pályakarbantartási munkák miatt...

Elkezdődhet a vasi gyorsforgalmi utak tervezése

Eredményes lett a közbeszerzési eljárás, kezdődhet a vasi gyorsforgalmi...

Topics

Pontyot telepítenek 15 vasi horgászvízbe

VAS VÁRMEGYE - 6000 kilogramm fogható méretű ponty érkezik...

Ülésezett a vármegyei közgyűlés

SZOMBATHELY - Hét napirendi pontot tárgyalt péntek délelőtti ülésén a...

Zajlik az apadás, már helyi hatáskörben végzik a további teendőket a vízügyi igazgatóságok

Az árhullámok levonulásának és a kedvező előrejelzéseknek köszönhetően ma lezárja munkáját az elmúlt két hét árvízvédelmét összefogó Országos Műszaki Irányító Törzs. A még szükséges feladatokat innentől saját hatáskörben végzik az érintett vízügyi igazgatóságok. Záró közleményünkben a védekezéssel összefüggő legfontosabb adatokat is összesítjük!
spot_img

Related Articles

Gólyák látványgyűrűzése

A gyanú szerint bántalmazták

Megkezdődött a jáki apostolszobrok szállítása

Jáki apostolszobrok szállítása

Popular Categories

spot_imgspot_img