„Az élet szép, mindenkinek tudom ajánlani” című könyv bemutatója jövő pénteken lesz a Szombathelyi Képtárban.
SZOMBATHELY – A 2019 márciusában elhunyt Vörös Ferenc Vas megyei egyik legismertebb képzőművésze volt, aki a művészeti tevékenység mellett több iskolában is tanított.
Most karácsonyra új albuma jelenik meg, amelynek bizonyára örülnek rajongói és egykori tanítványai.
„Az élet szép, mindenkinek tudom ajánlani” című könyv – amely Vörös Ferenc életművét és alkotásait mutatja be – bemutatója 2021. december 17-én (pénteken) délután 5 órakor lesz a Szombathelyi Képtárban.
Az eseményen beszédet mond Czebula Anna képtárigazgató és Torjay Valter festőművész, művészettörténész, felszólal még Mentes Vilmos (kolléga, barát), Devecsery László (író, költő), Gadóczy József (rajztanár, tanítvány) és Vörösné Buday Mária (a festőművész özvegye).