Elindul a kerékpárút építése

Balogunyom – Négy évvel ezelőtt Mohos Géza 3000-nél több aláírást gyűjtőt össze a Szombathely-Balogunyom kerékpárút építéséért. Ezzel a paksamétával elment Hende Csaba képviselőhöz, hogy szeretné megvalósítani.  
Időközben megteremtették a pénzügyi forrást elkészültek a tervek és a mai nap átadták a terepet a kivitelezőnek.  
Hende Csaba tájékoztatójában kiemelte, hogy addig nem nyugszik, míg a Szombathely-Vép, és a Szombathely-Olad kerékpárút el nem készül, továbbá felhívta a figyelmet, hogy ezzel az elkezdődött beruházással a település hamarosan felkerül a kerékpáros térképre is.  
 

Sajtótájékoztató a Balogunyom-Szombathely kerékpárúttal kapcsolatban
Fotó: Prim M.


Tarsoly Alfonz Balogunyom polgármestere arról beszélt, hogy a jövő közlekedése a környezettudatos közlekedés így főképpen fontos, hogy létrejöjjön a kerékpárút. Eddig elvolt Balogunyom és a környező települések zárva Szombathelytől kerékpáros szempontból. Az országhatár közelsége végett is fontos a kerékpárút, hiszen fellendülést hozhat a kerékpáros turizmusnak.  
Sok szenvedélyes kerékpáros van a településen is, hiszen ezt mutatja az is, hogy hány taggal büszkélkedhet a Balogunyomi Kerékpáros Egyesület (BAKER), valamint a kerékpáros kirándulásokon való nagy létszámú részvétel.  
 
Mohos Géza a helyi kerékpáros egyesület vezetője elmondta, hogy nagyon szükséges a kerékpárút.  
Jelenleg ő a munkába járáshoz használja a drótszamarat és a főúton jár vele, de nem egyszer került veszélyes helyzetbe az út padkán egyensúlyozva.  
Most is Szombathelyről tekert hazafelé és közben önszorgalomból számlálást végzett. 79 személyautó és 29 kamion hajtott el mellette, így a számok is mutatják, hogy szükséges ez a kerékpárút, a biztonságos közlekedés érdekében.  

A leendő kerékpárút nyomvonala
Fotó: Prim M.


A kerékpárút II ütemben fog elkészülni. 
Az I. ütem a Balogunyom- Vasúti átjáró ( 21-es vasútvonal) 68,12 millió ft. 
Balogunyom Önkormányzata és a Vas megyei Önkormányzat közös konzorciumban építi meg a vasúti átjáróig a kerékpárutat. Az építést a Szkendó KFT fogja végezni.  
 
A II. ütem a Vasúti átjárótól ( 21-es vasútvonal) –Szombathely-Petőfitelepig tartó szakasz. 254,44 millió ft 
 
Ez Szombathely Önkormányzatának területén található, így az önkormányzat még csak a terület kisajátítási eljárásnál tart. A pénzügyi forrás rendelkezésre áll, és a kisajátítás után közbeszerzésre kerülhet sor.  
 
Körülbelül hónapokon belül a vasúti átjáróig gurulhatunk, de nyár végére, ősz elejére Szombathelyig mehetünk kerékpárral.

Vélemény, hozzászólás?